Téglás József
EB tag • Környe, 1958
A középiskolai érettségit követően is folyamatos át- és továbbképzéseken vettem rész. A 33 éve dolgozom Vértesi Erőmű ZRt-nél és jogelődjénél, 1989-től és jelenleg is a DUVISZ szakszervezeti vezetője vagyok. 1994-ben a VDSZSZ Szövetségi Vezetésének tagjaként, sikeresen alakítottuk és szerveztük meg az iparág Önkéntes Nyugdíjpénztárát. Sajátunknak érezve, szerveztük az Oroszlányi, Bánhidai, Tatabányai, Dorogi Erőművek és bányák pénztártagságát. A 2002. évi tisztújító Közgyűlés az Ellenőrző Bizottság tagjává választottak. A pénztár magán ágazatának kialakítása újabb kihívást jelentett a számunkra – még nem sejtettük, hogy az „államosítást” követően megmaradt tagjainkért folytatott küzdelmünk, lesz az igán embert próbáló feladat.
Munkám során részt vettem az ágazati Vitamin Egészség és Önsegélyező pénztárak létrehozásában, működésük kialakításában és az VBKD ÖSP Ellenőrző Bizottság munkájában.
Az EB a munkája során, a törvényesség és a közgyűlési elvárások maradéktalan betartása mellett, határozataival, észrevételekkel és véleményekkel segítette a mindenkori Igazgatótanács munkáját. A közelmúlt feladatai közül kiemelhető a belső szabályzatok megalkotása, változtatási igények átvezetése, és azok működésének figyelemmel kísérése. Meglévő törekvéseink mellett, új kihívást jelen az önkéntes pénztárak együttműködését és esetleges beolvadását elősegítő tárgyalások sikeres folytatása mellet a magán pénztár hosszú távú működésének megteremtése. Célunk; a cégcsoport együttműködő partnere ként a Pannónia Nyugdíjpénztár alapértékeinek, eredményeinek megőrzése és a pénztár tovább erősítése.